Elizabeth Reaser interjú
A 2011-es Sundance Fesztiválon Elizabeth Reaser-rel készített néhány interjút nézhetitek meg, illetve röviden olvashatok arról, hogy miket is nyilatkozott. Az első két kis videóján (2.videó) egy kicsit mesélt a Sundance hangulatáról, mi a jó ebben a fesztiválban és a Homework című legújabb filmjéről is. A filmben Elizabeth szintén egy anya szerepében látható, de elmondása szerint ez a szerep eltér az Esmé által nyújtott tökéletes anyatípustól.
A Breaking Dawn kapcsán pedig elmondta, hogy nagyon szerencséseknek tartja magukat, amiért Bill Condon rendezi a két filmet, Elmondta, hogy Bill jól összefogja a csapatot, nagyszerű vezetőszellem, egyedülálló elképzelései vannak, így ő a tökéletes rendező a Breaking Dawn számára. Ez egy nagy nagy munka, hiszen majdnem egy hónapig forgattak zöld hátterek előtt a műhóban, hogy megalkossák a vámpírok és vérfarkasok világát. Alig várja, hogy láthassa az egész filmet, főleg Kristen miatt, hiszen Bella karaktere hatalmas változásokon esik át, de tökéletesen oldotta meg ezt a feladatot és élvezetes volt számára látni mindezt. Elmondta, hogy nagyon jól érzi magát Louisiana-ban, előtte még nem járt az ország ezen részén, de a déli emberek vendégszeretetők, jók az ételek, és a hangulat is. Kérdezték arról is, hogy milyen lesz végleg befejezni a sorozatot, azt mondta, hogy április még messze van, így ebbe még nem is gondolt bele igazából, de biztos benne, hogy szomorú pillanat lesz ez számukra. De még előttük áll a promóciós időszak, így egyhamar biztos nem válnak még meg a Twilight Saga-tól.
Népszerűség: 1%



